Krisztuskeresés

A Krisztuskeresés szokása a török idők óta él a falunkban, akkoriban keletkezhetett, amikor a templom leégett és részben romokban hevert. A legenda szerint az emberek ezen idő húsvétján az útszéli keresztekhez indultak - népi előénekléssel - vigasztalást keresni. A szokás azoknak az asszo­nyoknak az emlékét őrzi, akik az eltemetett Jézus sírjához siettek, de a sírt üresen találták. Falunkban ez a hagyomány az egyszerű emlékezésen és imádkozáson túl a három szent nap átélésének misztikumát őrzi és idézi fel.

A hármas beosztású kunszigeti forma az első részben a nagypénteki eseményekre emlékeztet, amelyet a helyiek szerint „a templomköröszttül a fölső körösztig" haladva élünk át; a második rész a nagyszombaton történteket idézi, amikor „a fölső köröszttül a temetői körösztig" menetelve élünk meg; a harmadik harmad során „a temetői köröszttül a templomkörösztig" visszatérve, Jézus halálára és sírba tételére, valamint a feltámadásra emlékezünk.

Húsvét vasárnap hajnalán az emberek egymást keltegették, utána összegyűltek a templom előtti „kűkörösztnél”, amelyet itt templomkörösztként ismernek. Itt várakoztak, majd csendes imádkozás után, az előénekes hívó szavát követve elindultak. Mindenki eljött, aki tudott. Szál gyertyával a kezükben éne­keltek, imádkoztak. A hagyomány nagyon szép része az volt, amikor a menet a temetőbe ért. Aki kevésbé tudott járni, ott várta az érkezőket. Addigra már néhány síron gyertya égett. Éneklés és imádkozás után - amely mindig a nagy körösztnél történt -, mindenki a maga hozzátartozójának a sírjához sietett, hogy a magával vitt gyertya fényével megvigye a föltámadás hírét halottainak. Pár perc múlva indultak a falu felé. A hajnali pirkadatban a fölkelő nap sugarai megvilágítják ilyenkor a templom tornyát. Imába foglalva adtak hálát a jelen lévők, hogy része­sei lehettek az eseménynek.

A vidékről érkezettek a plébánia vendégei voltak. Rövid baráti beszélgetés után, boldog húsvéti ünnepeket kívánva, a jövő évi Krisztuskeresésre gondolva búcsúztak egymástól az emberek.

Sok évtizeddel ezelőtt az előénekesség a Szalai csa­ládhoz kapcsolódott. Szalai Lőrincz, Szalai Márkus, majd az ő kérésére az ötvenes évek elejétől Virágh Mihály ács­mester és felesége, Kovács Anna vették át ezt a szép sze­repet.

A nyolcvanas évek végétől Jáki Sándor Teodóz OSB atya volt az előénekes, 2013 óta pedig Medgyesy Schmikli Norbert.