December 23-án 13-14 óra között, december 30-án 13-14 óra között, december 31-én 8-9 óra között. |
Az ünnepek alatt a háziorvosi rendelések a következőképpen alakulnak
Ünnepnapokon és munkaszüneti napokon sürgős esetben a háziorvosi ügyelet elérhető a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban, illetve telefonon a 1830-as központi számon
Elérhetőségek: |
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az elmaradt ingyenes jogi tanácsadás ügyfélfogadása 2024. december 12-én, csütörtökön 16:30-18:30 között kerül megtartásra a Kultúrházban. |
A GYHG Győri HulladékgazdálkodásiNonprofit Kft. a teljes szolgáltatási területén bevezeti a házhoz menő szelektív gyűjtést - tájékoztatta önkormányzatunkat a GYHG. A járattervben logisztikai optimalizációt kellett végrehajtani, mely érinti Kunsziget településen a házhoz menőszelektív gyűjtés napját. 2025. január 1-től négyhetente, heti egy alkalommal történik az ürítés - a korábbiaktól eltérően szombati napokon. Az év első félévében a következő napokon ürítik a sárga kukákat:
|
„Vegyük észre a pókokban is az élet és a természet kimeríthetetlen változatosságát, a természet működésének lenyűgöző jelenségeit. Lássuk meg formai és viselkedésbeli sokszínűségüket. Gondoljunk csak bele, melyik az az állatcsoport, ami bár nem önszántából, de szinte valamennyi kontinensről képviselteti magát a lakásunkban. Minden egyes faj egy önálló történettel, történelemmel rendelkezik éppúgy mint a magát kiválasztottnak tartó Homo sapiens!” A Kunszigeti Kultúrház könyvbemutatóra hív mindenkit, aki érdeklődik a közvetlen lakókörnyezetében élő állatvilág iránt. Aki pókot is hoz magával, az ajándékot kap! Előadó: Dr. Szinetár Csaba zoológus, tanár A könyv a helyszínen kedvezményesen megvásárolható! Időpont: 2024. december 4. (szerda) 16 óra |
|
Kunsziget Község Önkormányzata az Nemzeti Kulturális Támogatáskezelővel együttműködve 2024. évben is kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj 2025. évi pályázatot felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók számára
A-tipusu-palyazati-kiiras_2025 (klikk) |
Tisztelettel meghívjuk Önt/Önöket Hősök Napi megemlékezésünkre, melyet
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődő családot a győri Vaskakas Bábszínház Aprók Színháza által bemutatásra kerülő „Tarkabarka” című előadásra, mely 2024. október 26-án (szombaton), délelőtt 10 órakor lesz a kunszigeti kultúrházban. Az Aprók Színházáról: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három-négy éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra, a kifejezetten nekik készülő játékokra. Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket.
Tarkabarka
Kunszigeti Tündérkert Bölcsőde |
Tündérvár Óvoda
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Óvodai dajkai feladatok ellátása munkaköri leírás |
Tisztelettel meghívjuk Önöket ünnepélyünkre, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 68. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 35. évfordulója alkalmából rendezünk 2024. október 22-én, kedden 15 órakor az iskola előtt. Ünnepi gondolatait elmondja Lendvai Ivánné polgármester, a műsorban közreműködnek a Szigetgyöngye nyugdíjas klub énekkarának tagjai, valamint a Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola színjáték tanszakának tanulói. KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
Gondnokot keresünk!
Kunsziget Község Önkormányzata tulajdonában lévő Tornacsarnok felügyeletére és takarítására gondnokot keresünk. |
Fiataloknak szóló alkotói pályázatot hirdet a Magyar Államkincstár Mesterecset elnevezéssel. A program legfontosabb célja, hogy művészeti alkotások létrehozásán keresztül segítse a fiatalok pénzügyi tudatosságának kialakítását, és ráirányítsa a figyelmet a pénzügyi ismeretek fontosságára. |
2024. október 25-én, pénteken 8.45-10.30-ig a kultúrház előtti téren (Kossuth tér 9.) a kormányablak-buszban intézhetők többek között az alábbi ügyek: személyazonosító okmány, lakcímigazolvány, lakcímbejelentés, diákigazolvány, ügyfélkapu-regisztráció. Illetékbefizetésre csak bankkártyával van lehetőség. |
Kunsziget Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete a szeptemberi árvíz miatt elhalasztott jubileumi ünnepsége október 12-én lesz, az eseményre sok szeretettel várnak mindenkit. 13 és 14 óra között a tűzoltó gépjárműfecskendők felvonulnak Kunsziget utcáin 14.30-tól a mosonmagyaróvári Mofém Fúvószenekar ad koncertet 15.30-tól ünnepi köszöntők és díszünnepség az egyesület megalakulásának 140. évfordulója alkalmából További részletek, pontosabb információk az egyesület Facebook-oldalán. |
A Kun-Te-Va Kft. Kunsziget munkatársakat zöldfelületek karbantartására Kunsziget Község közigazgatási területére teljes munkaidőben. Feladatok:
Elvárások:
Előnyök:
Amit nyújtunk:
Önéletrajzokat a [email protected] e-mailcímre várjuk. |
A Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélfogadási rendje 2024. október 1-től a következők szerint alakul a kunszigeti kirendeltségen
A jegyző ügyfélfogadása:
A pénztár nyitvatartási rendje:
Az adóügyi előadó ügyfélfogadása:
dr. Szentgyörgyi Edina, jegyző |
Tisztelt lakosság! Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a szeptembern 27-én átadásra került a Kunsziget és Térsége Szennyvíztisztító telep, melynek felújítása és bővítése valósult meg; a beruházás teljes költségét az Európai Unió és Magyarország Kormánya biztosította, közel 4 milliárd forintot. Dunaszeg, Dunaszentpál, Mecsér, Lébény, Mosonszentmiklós, Öttevény, Győrladamér, Győrzámoly és Kunsziget településeken oldja meg a szennyvíz elvezetését és tisztítását a tisztítótelep. A felújításra rendkívül nagy szükség volt a települések további fejlesztése, az ipari üzemek bővítése érdekében, de legalább ilyen fontos a beruházás klímavédelemre gyakorolt hatása. Nagy öröm számunkra a megvalósása. Megtisztelő számunkra a pénteki átadás, amelyet jelenlétével megtisztelt dr. Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő, Németh Zoltán, a Győr-Moson.Sopron vármegyei közgyűlés elnöke, Sallai Péter, a katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója, a kivitelezést végő Colas Alterra vezetősége, a Pannon-Víz Zrt. vezetése és munkatársai mint üzemeltetők, valamint a települések polgármesterei. Ezúton köszönöm mindenkinek, aki a beruházás létrejöttét segítette, mely utat nyitott és biztosít a jővő felé! További információk itt érhetők el a beruházásról >>
Tisztelettel: |
Tisztelt Lakosság! A Mosoni Duna vízszintje 513 centiméterre csökkent, a folyamatos. Az apadásnak köszönhetően délutánra 500 centiméteres vízszintet várunk, ekkortól l. fokozatba lép az árvízvédelmi készültség. Belvíz veszély nincs. Azonban a folyamatos fegyelmezett megfigyelésre szükség van, melyet a védelem vezetése biztosit. Kérem Önöket, a töltésen továbbra se közlekedjenek, semmilyen módon ne akadályozzák a védekezést, illetve annak az utómunkáit. Köszönöm a védekezésben résztvevők munkáját! Tisztelettel: Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere |
Tisztelt Lakosság! A vízügyi szakemberek tájékoztatása szerint csökkenni kezdett a Mosoni-Duna vízszintje, így megszűnt a vízátfolyás a Bolgányi hídról a Dunaszeg-Dunaszentpál felő vezető úton. Vasárnap 11 órától újra megindulhat a közlekedés a Bolgányi hídon. Köszönjük a lezárás miatt tanusított türelmüket és megértésüket! Tisztelettel: Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere |
Tisztelt Lakosság! Az ÉDUVIZIG védelem vezetése tájékoztatott, hogy a gönyüi árviz kaput meg nyitották. A Mosoni-Duna vízszintjének apadása elkezdődött. A Bogányi hídon való közkekedés lehetőségéről,melyet az apadás kedvezően befolyásolhat, később adunk információt. Kérem, hogy az eddig tapasztalt fegyelmezettséggel továbbra is segitsék az árvízvédelem munkáját! Tisztelettel: Lendvai Ivánné,Kunsziget polgármestere |
Tisztelt Lakosság! A Mosoni-Duna vízszintje néhány centiméterrel emelkedett, a vízügyi szakemberek tájékoztatása alapján a Véneki műtárgy ütembe helyezésével apadás indul. Köszönöm a védekezésben részt vevő szakemberek ,és segítők munkáját! Tisztelettel: Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere |
Tisztelt Lakosság! Tájékoztatom Önöket, hogy a Bolgányi hídról a Dunaszeg-Dunaszentpál felé vezető út mélyen fekvő szakaszán fátyolos vízátfolyás jelent meg, amely csúszásveszélyt okoz. A balesetek elkerülése érdekében a hidat megközleliteni pénteken (várhatóan) 20.45-től nem lehet, az oda vezető út mindkét oldalról lezárásra kerül. A lezárásról az ipari üzemben dolgozókat is értesítettük. A torkolati vízmű megnyitásával - ami rövidesen várható - apadás kezdődik, és az úton újra megindulhat majd a közlekedés (erről honlapunkon és a közösségi felületeinken értesítjük Önöket). A közlekedés Kunszigetről a Szigetköz irányába az új mecséri hídon biztosított. Tisztelettel: Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere |
Tisztelt Lakosság! Péntek reggel a Mosoni-Duna vízállása Kunszigetnél 620 centiméter (a legmagasabb szint várhatóan 680, tehát nem éri el a 7 métert). A belvíz nem jelent meg. A tetőzés és az apadás lassú lesz. A töltéskoronán megerősítik az utat a Rendeki zsilipnél a Saroltai zsilipnél, ezért láthatnak kavicsot szállító teherautókat a Győri úton és a Bogányi hídi úton. Pénteken délelőtt a védelem vezetésével a korábbi helyszíneket áttekintjük.
Tisztelettel: |
Tisztelt Lakosság! |
Tisztelt Lakosság ! Alaptalan Facebook-bejegyzések alapján elterjedt, hogy a településünk környezetében levő hidak lezárásra kerülnek. A Katasztrófavédelmi Igazgatósággal, a védelem vezetéssel, szakaszmérnökséggel folytatott egyeztetés alapján tájékoztatom Önöket, hogy sem a Mecséri, sem a Kimlei, sem a Bolgányi hid nem kerül lezárásra, ezeken a közlekedés biztosított. Változás esetén hivatalos formában tájékoztatjuk Önöket. A Véneki műtárgy üzembe helyezésével csökken a Duna vízszintjének emelkedése. Tisztelettel: Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere |
Tisztelt Lakosság! Szeptember 17-én 6.05-kor a Mosoni-Duna vízállása Kunszigetnél 510 cm volt. A tetőzés szeptember 19-ére várható. A védekezés szükségessége eseténa munkagépek rendelkezésre állnak. Köszönöm a vállalkozások gyors segítségét, a vízügyi és katasztrófavédelmi szakemberek folyamatos tájékoztatását. Hétfőn egyeztetést tartottunk a védelem vezetőivel, az ipari üzemek vezetésével. Az önkéntes tűzoltók a szomszéd településen segítették a védekezési munkát, amit ezúton is köszönök. Az állandó figyelem biztosított a folyó partján, ugyanakkor a belvízre is kiemelt figyelmet kell szentelni. Kérem Önöket, hogy a Mosoni-Duna partja közelében körültekintően közlekedjenek, segítve ezzel a védelem munkáját! Lendvai Ivánné, polgármester |
A pénztár nyitvatartási rendje:
Kedd: 8.00 - 12.00
Csütörtök: 13.00 - 16.00
Az adóügyi előadó ügyfélfogadása:
Csütörtök: 8.00 - 12.00