2024. március 28. | Gedeon, Johanna

Kettős győzelem Mecsérben - videóval

09/17
12:45

Megszerezte első győzelmét - méghozzá tíz emberrel - a tartalékcsapat Mecsér ellen. A nagyok is nyertek, így az élre ugrottak. A serdülőknek sajnos csak egy félidőt sikerült nyerni Győrladamér ellen.

Kunsziget - Győrladamér 4-8 (0-5)
U16-os mérkőzés
Kunsziget: Mészáros - Csala (Tóth L.), Nagy D. (Horváth D.), Tilai B., Csányi D., Nagy A., Szalai Cs., Luka, Nagy L., Saru, Szalai H. Edző: Kopp András
Az első félidőben pontatlanul játszott a Kunsziget, így a vendégek sorra gyártották a gólokat - eégsz pontosan ötöt lőttek az első félidőben. A második félidőre Kopp András helyre tette a csapatot, és negyed óra alatt három gólt is szereztünk: előbb Szalai Csaba, majd Tilai Bence volt eredményes, a 62. percben Luka Dániel góljával kettőre csökkent a kunszigeti csapat hátránya. Aztán a vendégek kihasználták erőfölényüket és két újabb góljukkal eldöntötték a mérkőzést a javukra. Az utolsó tíz percben Luka fejjesgólját láthatták a nézők, amelyre egy győrladaméri válasz is érkezett, a vége így 4-8 lett.

Kunsziget - Győrladamér u16


Mecsér - Kunsziget 1-2 (1-0)
Megyei III. o. tartalék mérkőzés
Kunsziget: Nagy A. - Roll D., Szalai S., Szalai M., Nagy K., Szalai Á., Kőszegi, dr. Kovács K., Mészáros Á., Stoller G.  Edző: Szabó Attila
Szabadrúgásgóllal szerzett vezetést a jóval nagyobb rutinnal rendelkező mecséri csapat. A rutint azonban a második félidő végére legyőzte a lendület, a kunszigeti csapat azonban tíz emberrel is sorra vezette - főként a széleken - a veszélyes akciókat,. Az egyik ilyen végén az 51. percben Nagy Krisztián beadása egy mecséri védőről pattant a hálóba, majd négy perccel később ugyancsak a bal szélről próbálkozott Nagy Krisztián - ezúttal laposan, lövése ezúttal is gólt ért.

Mecsér - Kunsziget tart

Ez volt csapatunk első idei győzelme. Két hét szünet következik a tartalékcsapat számára.

Mecsér - Kunsziget 1-4 (1-2)
Megyei III. o. mérkőzés
Kunsziget: Babos - Szeredi, Sághy, Volner, Molnár A., Eperjesi (Walli), Krausz, Sallai - Szigeti, Horváth Z., Roll M. (Saru). Edző: Szabó Attila

A 20. percig kellett várni az első gólra: Volner lőtte a hálóba a labdát a kapus 20 méterről. Szigeti büntetőből növelte az előnyt, a félidő vége előtt a most már mecséri színekben játszó Hécz Ádám szépített. Szigeti az 51. percben akcióból is betalált, Volner mesteri szabadrúgását bravúrral hárította a mecséri kapus, azonban éppen Szigeti elé ütötte a labdát, aki kapásból vágta azt a hálóba. Horváth Z. büntetőből lőtt gólt a 70. percben.

Mecsér - Kunsziget m3

Mecsér - Kunsziget 1-4 from Bábics Norbert on Vimeo.

A MITE vereséget szenvedett, a Várbalog szabadnapos volt, így Kunsziget egyedüli 15 pontos csapatként vezeti a tabellát.

________________
Hétvégi program:
U16-os csapat
Két ellentétes félidőt produkált múlt héten Győrladamér ellen a serdülőcsapat, a végeredmény 8-4-es ladaméri siker lett. Halászi kikapott Lébénytől, Dunaszeg ellen pedig döntetlent játszottak - egy pontjukkal pontosan egy hellyel előzik meg a még pont nélküli Kunszigetet.

Megyei III. o. csapat
A Mecsér elleni győzelemmel Kunsziget most már egyedüli 15 pontos csapatként vezeti a tabellát, de a Várbalog egy meccsel kevesebbet játszott. A Mosonszentmiklós II. legutóbb Levél ellen döntetlent játszott, a sereghajtó Lébény II. vendégeként pedig nyerni tudott - így tehát a második számú miklósi csapat két meccs óta veretlen. A MITE a Várbaloggal játszik szombaton.

A Magyar Kupa idei kiírásának negyedik fordulójában Kunsziget megint érdekes ellenfelet kapott, a Bajcs csapatában ugyanis három korábbi kunszigeti játékos is szerepel: Tilai Ákos és Lengyel Zoltán mellett a csapat játékos-edzője Horváth Csaba. A megyei II. osztályú Bajcs a bajnokságban az ötödik fordulóban nyert először, a kupában a Dunaszentpált és a győri Dózsát búcsúztatták, Kunsziget Mecsér és Bácsa ellen nyert.

Bookmark and Share

Vissza

Ügyfélfogadás

Önkormányzati Hivatal
Kunsziget, József Attila u. 2.
tel.: (96) 485-040, fax: (96) 552-056
Hétfő: 13.00 – 16.00
Kedd: 8.00 – 12.00, 13.00 – 16.00
Szerda: ügyfélfogadás nincs
Csütörtök: 8.00 – 12.00, 13.00 – 16.00
Péntek: 8.00 – 12.00
A jegyző ügyfélfogadása:

Kedd: 8.00 – 12.00 A pénztár nyitvatartási rendje:
Kedd: 8.00 – 12.00

Csütörtök: 13.00 – 16.00

Adóigazgatási ügyintéző ügyfélfogadása Kunszigeten:
Péntek: 10.30 – 13.00

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Győri Járási Hivatal ügysegédjének fogadóórája:
csütörtökön (minden páros héten) 13:45 – 14:30
 

Háziorvos

Kunsziget, Petőfi tér 14/A
tel.: (96) 495-029
Dr. Dobos Marietta- +36 20/580-8057
Némethné Frank Tímea - +36 20/428-61-03
december 1-től
 
hétfőn: 13:00 - 15:00 óráig,
­kedden: 9:00 – 12:00 óráig
­szerdán: 9:00 – 12:00 óráig,
­csütörtökön: 13:00 – 15:00 óráig
­pénteken: 9:00 – 12:00 óráig
 
Időpont foglalás:
https://dobos-medical.reservio.com

Vitalitás Fiókgyógyszertár Kunsziget:

Cím: 9184, Kunsziget Petőfi tér 14/A
Tel.: 96/582-028
Hétfő: 10.00 – 11.00
Kedd: 9.00 – 11.00
Szerda: 14.30 – 15.30
Csütörtök: 9.00 – 11.00
Péntek: 10.00 – 11.00
 

Településrendezési eszközök:

Kunsziget Község Településrendezési eszközei itt elérhetők

E-ügyintézés

Felhasználói név:

Jelszó:
Regisztráció | Elfelejtett jelszó?

Társoldalak

Hirdetés

http://www.dkoh.hu